ARANYÉRMES ILLÚZIÓK – avagy miért pörögnek a borversenyek valójában?
Elsőre talán eretnek gondolatnak tűnik: miért kérdőjeleznénk meg azt, amit épp azért hoztak létre, hogy elismerje a minőséget? Mert jól felfogott érdekünk, hogy tisztában legyünk a borversenyek működésének valódi logikájával.

Elsőre talán eretnek gondolatnak tűnik: miért kérdőjeleznénk meg azt, amit épp azért hoztak létre, hogy elismerje a minőséget? Mert jól felfogott érdekünk, hogy tisztában legyünk a borversenyek működésének valódi logikájával. Ha ismerjük a mozgatórugókat, nem csak tudatosabb fogyasztók lehetünk, hanem olyan élmények részesei is, amelyeket valóban a bor nyújt – nem a csillogó címkék.

Ez a cikk nem a borászok eredményeinek kisebbítéséről szól. Tisztelet jár azoknak, akik munkájukkal kiérdemlik a szakmai elismerést – legyen az hazai, vagy nemzetközi díj. A célom az edukáció: hogy ha legalább alapszinten elsajátítjuk a borhoz értés alapvető összefüggéseit, akkor nem pusztán marketing szempontok fogják irányítani a borválasztásainkat. Így a borfogyasztás nem reklámfogás, hanem tudatos élvezet lesz – és kialakulhat bennünk saját ízlés, saját borélmény.


Fogyasztásra ösztönözni – finoman, elegánsan, díjakkal

A modernnek titulált fogyasztói társadalom egyik alaptétele, hogy folyamatosan vásárlásra ösztönöz – lehetőleg úgy, hogy közben mégis azt érezzük: szabadon döntünk. A borvilágban ennek egyik legszofisztikáltabb eszköze a díjazás. Hiszen nincs is szebb dolog, mint amikor egy „független szakértői zsűri” mondja ki helyettünk, hogy valami jó – nekünk pedig már csak választani kell.

Nem véletlen, hogy a borászok, forgalmazók és kereskedők rendre neveznek borversenyekre – gyakran ugyanazzal a tétellel, több helyre is. Berlin, Brüsszel, London, Bukarest, Bordeaux, Szöul – a térkép szinte minden szegletében akad egy „nemzetközi borverseny”. És időnként még az is szerepel a kiválasztási szempontok között, hogy minél távolabb legyen kishazánktól az adott verseny helyszíne, annál kevésbé tudja a hazai fogyasztó ellenőrizni, mi is történt valójában – bár, valljuk be, gyakran ez már idehaza sem igazán kivitelezhető.

A cél sokszor egyszerű: díjat szerezni, és ezáltal növelni az adott bor piaci értékét és láthatóságát. Egy aranymatricás palack feltűnőbb a polcon, és pszichológiailag bizalmat kelt a vásárlóban – még akkor is, ha az adott díj értelmezése messze nem egyértelmű.


A bizonytalan fogyasztó és a biztos érem

A rendszer lényege, hogy a fogyasztók döntő többsége nem ért a borokhoz – nem is feltétlen dolga, hogy mélységében kiismerje magát a termőhelyek, évjáratok, technológiák és fajtajegyek világában. De pont ezért keresnek biztos kapaszkodót. És a boripar ezt adja meg nekik: díjakat, amelyeket valaki „hozzáértő” már odaítélt.

A bőséges éremkínálat azt a célt szolgálja, hogy irányt mutasson a bizonytalan választásban, és a vásárló – ahelyett, hogy találomra emelne le egy palackot – inkább a „díjazottat” válassza. Mert azt már valaki más egyszer „jóváhagyta”, „elismerte”.


Egymásba érő versenyek: mindenki nyer – vagy mégsem?

A borász jutalmat kap, a szervező hírnevet és nevezési díjat, a bíráló presztízst és kapcsolatokat, a kereskedő forgalmat, a fogyasztó pedig egy újabb okot, hogy megint vásároljon. A rendszer akkor működik jól, ha sosem áll meg – ha mindig van egy újabb érem, egy frissebb díj, egy újabb impulzus.

Ezért érnek egymásba a borversenyek, szinte naptárszerűen követve egymást. A díjeső így nem a kiemelkedők szűrése, hanem a figyelem rendszeres újraindítása.


Díj ≠ Minőség – de néha igen ☝️

Fontos azonban különbséget tenni: nem minden érem hiteltelen, nem minden verseny reklámfogás. A világban létezik néhány olyan bíráló és minősítő, akinek a neve valódi szakmai iránytű. A teljesség igénye nélkül ilyen például James Suckling, Jancis Robinson, vagy a Decanter World Wine Awards, ahol valóban szigorú elvek mentén zajlik a bírálat. …de éppen ezért fontos, hogy mi magunk is fejlesszük a borkultúránkat. Nem kell mindenkiből sommelier legyen – de ha tudjuk, mit szeretünk, és hogy mi miért tetszik, vagy nem tetszik, akkor már nem manipulálható a döntésünk egy aranymatricával. Ez pedig a valódi szabadság.

Az ő szavuk – és pontszámaik – tényleges iránymutatást adhatnak nem csak a szakmának, hanem az értő borkedvelőknek is. Csak, hogy ezek a nevek kivételek, nem szabályok.


A borértő szabadsága: tanulás, kóstolás, tudatosság

A valódi borértés ott kezdődik, amikor a címkéről levesszük a tekintetünket, és a pohár tartalmára figyelünk. De ehhez elengedhetetlen, hogy legalább alapszinten szerezzünk jártasságot és tudást a borokról: fajtákról, borvidékekről, technológiákról, érzékszervi jegyekről. Mert csak így jöhet létre az a pillanat, amikor már nem a díj választ nekünk bort – hanem mi választjuk a Bort.

És ez a különbség minden kortyban érezhetővé válhat. 🍷

Ráadásul gyakran a bírálók is versenyeznek…

Nem csak a borok és borászatok versengenek: a borbírák is. Egy-egy jól csengő név, egy aktív nemzetközi zsűritagság, vagy épp a versenyeken való rendszeres részvétel szakmai státuszt jelent a borszakmában. Ez pedig néha már nem is a borokról szól, hanem egy jól működő iparági kapcsolatrendszerről – ami szintén hozzájárul a díjak megszületéséhez.

Ne feledd! A bor akkor válik valódi élménnyé, ha már nem kívülről mondják meg, mit érezzünk – hanem mi magunk fedezzük fel, mire vágyik a saját ízlésünk.

Minden palack egy lehetőség is, nem csupán termék. 😉

Link másolása

Facebook oldalam

error: Védett tartalom! Kérlek, ha hasznosnak találod, oszd meg az oldalt másokkal is – köszönjük!
Share This

Megosztás

Oszd meg a barátaiddal!