Van, amikor a szavak már nem elégségesek — olyankor kortyot kér a lélek.
A költészet és a bor szövetsége nem újkeletű: ez a frigy régebbi, mint a hordó, és mélyebb, mint a legjobb terroir.
A tinta és a borlé rokon nedűk: mindkettő nyomot hagy – az egyik a papíron, a másik a szíven.

Van valami különös varázsa annak, amikor a bor nem csak az üvegben, hanem a család történetében is érlelődik.
A bor ugyanis sosem csupán ital – hanem kapocs. Idő, emlék, hagyomány, és valami láthatatlan szál, ami összeköti a múltat a jelenünkkel.

A bor nem csupán ital – hanem egyben tükör is.
Megmutatja, hol tartunk az életben (nem a materiális síkon, hanem a mentális fejlődésben), hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, másokhoz, és ahhoz a pillanathoz, amelyben épp benne vagyunk.

Egy időtlen szertartás gyökerei

Van valami megfoghatatlan melegség Márton napjában. November közepe, a szüret már elmúlt, a tél még csak ígéri magát, de a pincékben, konyhákban és lelkekben már ott mocorog a hála és a bőség ígérete.

Ahogy a ruha öltöztet, a pohár is formálja a bor élményét.

Amikor a selyem és a báj testet ölt a pohárban

Az utóbbi években a borok világában egyre többet hallani az „organikus” kifejezést. Vannak, akik különleges minőséget tulajdonítanak neki, mások szkeptikusan legyintenek

A borstatisztika elsőre száraz számoknak tűnhet, de valójában izgalmas történeteket mesél és összefüggéseket mutat: arról, hogyan változik a kultúránk, a szokásaink és maga a világ.

Ahogy a szőlőtőke évről évre újra és újra kihajt, túléli a fagyot, a vihart és a forróságot, úgy támadt fel 1956-ban is a szabadságvágy: megállíthatatlanul, mélyről fakadó erővel.